2014. november 23., vasárnap

Éhezők viadala - A kiválasztott 1. rész


Sziasztok!

Tegnap moziba voltunk a barátommal, hogy megnézzük az Éhezők viadala legújabb részét. Mindkét előző részt láttuk már és nagyon szeretjük ezt a filmet, de ez a harmadik rész egyikünket sem varázsolta el annyira, mint azt vártuk. Kezdjük ott, hogy Katniss számomra picit idegbajosnak tűnt, bár biztos megérthető két mészárlás után, de engem akkor is zavart. A másik ami nekem nem tetszik, az Peeta és Katniss szerelme. Eleinte csak kényszer volt ez a "kapcsolat" és el kellett játszaniuk, de mégis majd meghal ezért a fiúért, miközben Gale-el már az elején úgymond igazibb volt a kapcsolatuk, a végére mégis ő kerül lapátra. Ez számomra érthetetlen, de nem is baj, biztos van aki ennek örül. Lehet csak az alap szimpátia miatt érzek így, mert én már az elejétől fogva nem kedvelem Peeta-t, Gale-t viszont annál inkább. Nekem az ő karaktere sokkal férfiasabb és "hősiesebb", ha fogalmazhatok így, és sokkal ragaszkodóbb embernek találtam őt. Egyszóval az értékrendszere (is) jobban megfogott, mint Peeta-é. Számomra kicsit unalmas volt a film, jól éreztem magam közben, elücsörögtem, de nem nyújtott óriási élményt. Inkább egy hosszú bevezető volt a következő részhez, bár moziban nem éri meg a pénzét és hihetetlenül hosszú is. Mindenesetre otthon egy unalmas estén jó elfoglaltság. Igyekeztem nektek nem spoilerezni, remélem sikerült:D

Ha már ti is láttátok a filmet, nektek hogy tetszett? Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is:)
Puszi, A.

2014. november 16., vasárnap

Állatkerti séta

Szép jó estét!

A Pólus Center 18. születésnapja alkalmából bemutatták a Nightmare Shop-ot, ami az emberek leggyakoribb rémálmait vetíti a szemünk elé. Ma volt az utolsó napja a programnak, így még pénteken mi is ellátogattunk, hogy megtudjuk milyen is ez. Azt tudni kell, hogy iszonyatosan félek a horror filmektől, tériszonyom van, enyhén klausztofóbiás vagyok és a víz alatt szinte pánikrohamom lesz, de ettől függetlenül összeszedtem minden bátorságom (oké, ez nem igaz, rám parancsolt Marci, hogy muszáj bemennünk ha már eljöttünk) és rövid regisztráció után be is mentünk a kis vászon falak közé. Kiválasztottunk két szimpatikus egymással szemben elhelyezkedő ágyat és lefeküdtünk, majd ránk adtak egy Sony VR szemüveget és egy fülest. A lényeg annyi, hogy erősen próbára tett az a 18 perces kisfilm amit láttunk, pedig még csaltam is és nem takartam le teljesen a fejem a kendővel, hogy alul kukucskálhassak. Aki szereti a horrorokat és ilyesmiket annak ajánlom, még van egy órája míg végleg bezárja kapuit a Nightmare Shop!:)

Szombaton reggel a jó időnek hála állatkertbe indultunk, hogy meglátogassuk a nagy szerelmeim, a zsiráfokat! Vettünk a ligetben pofátlan összegért förtelmesen rossz kürtöskalácsot, majd inkább elindultunk tényleges célunk felé. Már az első pillanatban leragadtam egy csapat kölyök kiscicánál és próbáltam magamhoz csalogatni őket egy simire. Nagyon édesek voltak bár anyukájuk enyhén szúrós szemmel figyelt engem. Vettünk Zoo csemegét is, hogy legyen mit adni a zsiráfoknak, szinte ők ették meg az egész zacskóval. Nagyon sokat sétáltunk és majdnem mindent végignéztünk, persze a legtöbb időt a zsiráfoknál, tigriseknél, gyűrűsfarkú makiknál és pingvineknél töltöttük. Legutóbb Marci (a 120 tábla és figyelmeztetés ellenére:P) megsimogatott egy makit, és mivel elültette a fülemben a bogarat, hogy milyen puhák, ezért most én is bűnöztem egy kicsit és hozzáértem az egyik makihoz. Persze igaza volt, tényleg nagyon puhák és selymesek. Ezután kimentünk a Városligetbe és etettünk kacsákat és sirályokat. Nagyon jó program volt, ha majd újra jobb idő lesz és tehetitek, akkor menjetek el ti is! Szerintem kortól független nagyon jó szórakozást nyújt. Még egy plüss zsiráfot is kaptam, mert mondtam, hogy én még sosem kaptam semmit az állatkerti shopból. Mondanom sem kell, hogy ő pedig egy kis tigris plüssöt kapott.



Remélem nektek is jól telt a hétvége és sokat pihentetek:) Kitartást a következő héthez és a sulihoz!
Puszi, A.

2014. november 11., kedd

Karácsonyra hangolódás

Üdvözletem!

Gondolom most a cím alapján sokan csodálkoztok, miért rakok ki ilyet novemberben? Én nagyon szeretem a karácsonyt, és arra gondoltam megosztok veletek egy különleges "receptet". Ez nem feltétlenül karácsonyi harapnivaló, de engem az íze erre emlékeztet, ezért osztom meg ezt most veletek. Úgy gondolom mindenki evett már szaloncukrot életében, és egy biztos, az első gondolatok között szerepel a szaloncukor, narancs és a csoki is. Ez a kis recept azoknak kedvez majd akik szeretik a (zselés)szaloncukrot, vagy a narancsot. 

Amire szükségetek lesz:

  • narancs
  • nesquik szirup
Azt hiszem ezek alapján is látszik mennyire könnyű lesz elkészíteni. Mindössze annyit kell tennetek, hogy egy narancsot (vagy akár többet) megmostok, felszeleteltek, majd ha akarjátok leszeditek a héját (én nem szedtem le, mert vékony volt és valljuk be, lusta voltam). Ezután csak rá kell csorgatni a szirupot és már ehetitek is a szaloncukor ízű nasitokat! Sokkal egészségesebb és finomabb is mint egy rendes szaloncukor! Én minden évben ezt szoktam enni. Ha elfogadtok egy tanácsot, ezt inkább ne az ágyatokban fogyasszátok, mert ha olyanok vagytok mint én, még a könyökötök is szirupos és narancsleves lesz!:P




Remélem nektek is ízlik majd és ti is a megszállottjává váltok!
Puszi, A.



Bemutatkozás

Sziasztok!

Sokat gondolkoztam mi lenne a legmegfelelőbb az első posztomnak. Úgy gondoltam nem lenne jó, ha egyszerűen csak elkezdem, ezért szeretnék nektek bemutatkozni. Csak a legfontosabb dolgokat osztom meg veletek, a többire majd úgyis rájöttök! 18 éves vagyok, Budapesten élek a családommal. Van egy nővérem és két kutyusunk. Nagyon szeretem a zsiráfokat, a ruhákat, táskákat, rúzsokat és a szempillát. Imádok táncolni, és az Appril Secret Section egyik tanárához járok. Ha felnőtt leszek lesz egy fekete mini francia bulldogom és egy ragdoll cicám. Borzasztó sok dologtól félek, és szégyellős is vagyok. Erős kisebbségi komplexusom van, tériszonyos vagyok és enyhén klausztrofóbiás, ezen kívül minden rendben velem. Gyorsan megtalálom a hangot az emberekkel, ezért könnyen barátkozom. Szeretek kreatív dolgokat csinálni. Biztosan találkozhattok majd ezen a blogon a barátommal és a barátnőimmel is, egyszóval betekinthettek majd az életembe. Remélem tetszeni fog nektek és sokszor visszajártok majd hozzám! Legyen szép napotok:)

Puszi, A.