Az utóbbi időben kicsit lemaradtam, amit nagyon sajnálok, de rohangálós, szervezős napjaim voltak, hiszen szombaton volt a szalagavatóm. Idén most sok eseményt ünnepelhettem ezen a napon. Apukám születésnapját, a mi első évfordulónkat (amit el sem hiszek, hogy máris eltelt egy év, és milyen csodás év volt!), a szalagavatót és a mikulást. Nehéz volt rendesen ünnepelni a szalagavatón kívül bármit is sajnos, mert egész nap a készülődésről és a rohangálásról szólt. És ahogy az lenni szokott a hajam és a sminkem nem úgy nézett ki ahogy szerettem volna, szóval megpróbáltam kézbe venni a dolgokat és magam alakítani rajta, de hát tudjátok, szarból várat..:) Szörnyen furcsa volt, hogy 3 hónapnyi táncpróbák és veszekedések, szervezések után az egész szalagavató szinte 15 másodpercnek tűnt. És persze abba is szörnyű belegondolni, hogy mennyi pénzt kellett beleölni ebbe a két órás műsorba. Még izgulni sem volt időm olyan gyorsan történt minden, fel sem fogtam. Már rég a sorban álltam mikor észrevettem, hogy "jé már van rajtam szalag". Kívülről nekem sosem látszott az idegeskedés, sosem tudtam mire gondolhatnak a végzősök, például amikor a szalagtűzésre várnak. Legfőképp olyan mondatokat lehetne elcsípni, hogy "melegem van", "meghalok", "el fogok esni", "nem tudok járni a cipőmben", "szúr a ruhám". De mindezt át kell élni, csak akkor értheti meg az ember. Aztán ide oda öltöztem, szaladgáltam, ami elromolhatott az el is romlott, a keringő ruhám több helyen elszakadt, beleakadt mindenhová, úgyhogy rendesen próbára tette az idegeim. De minden nagy sikert aratott, és amit még sosem próbáltunk csak élesben az is csodásan mutatott (itt főként a lánytáncra gondolok, amit vaksötétben táncoltunk és egy forgás után azt sem tudtam hol vagyok). A sok hiszti után a keringő is nagyon jól ment, ügyes volt mindenki, a papám már az első percben könnyeken keresztül nézte a táncunk, úgyhogy nem lehettünk olyan rosszak:) Mindenki igyekezett megörökíteni a pillanatokat és annyi emberrel táncolni amennyivel csak lehet!
A lány csapat persze stílusosan kellett, hogy érkezzen az afterre, ezért béreltünk egy rózsaszín limuzint. Én úgy viselkedtem az út során, mint egy idős asszony (lehet az alkohol hiánya, ami a többiekről viszont nem mondható el), de lehet csak a fáradtság volt az oka. Csak arra tudtam gondolni, hogy én most ledőlök és alszom egy jót, de csak egy kiadós vacsora után. Az eső nem ronthatta el a bulit, így is kidugtuk a fejünk a tetőn és visítva közöltük a várossal, hogy végeztünk, most már irány a buli. Nem tudom ki hogyan élte meg azt az éjszakát, de távol állt az elképzeléseimtől. Nekem speciel még csak becsiccsenteni se sikerült, de tökéletes volt ez így, jót beszélgettem, aztán viszonylag korán (már ha az 1 óra annyira korán van) haza indultunk, aztán aludtam egy kiadósat! Szerintem még egy hétig tudnék aludni egyhuzamban, hogy ezt a pár hónap stresszt kipihenjem. Bár a szalagavató napján főleg azt hajtogatta mindenki, hogy legyen már vége, biztos vagyok benne, hogy egy két hét után szívesen újra csinálnám az egészet.
Puszi, A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése